Tartalomjegyzék
A gomba fagyasztása akkor lehet jó megoldás, ha nagyobb adaggal rendelkezünk és nem tudjuk felhasználni. Sok zöldségnél a télire való eltevés egyik módja a fagyasztás, befőzés vagy a savanyítás is, de a gomba esetében ez nem szükséges, mivel szinte egész évben hozzájuthatunk. Bár mint minden zöldség és gyümölcs esetében a gombát is szezonban lehet a legkedvezőbb áron megkapni. Bár a gomba szinte egész évben elérhető, ha más nem befőtt vagy szárított formában. Természetesen érdemes belőle ebben az időszakban minél többet beszerezni, feldolgozni, fogyasztani belőle. Ugyanis a gomba jótékony hatása a szervezre leginkább rendszeres fogyasztás mellett érvényesül.
Amikor még nem volt hűtőszekrény és a cukrot sem ismerték, az emberek mindig olyan zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak, aminek éppen a szezonja volt. Majd a növényi termények gyűjtögetésével szinte egy időben már elkezdődött a felesleg megőrzése is. A különböző területeken más-más eljárást alkalmaztak.
Ugyanis a hideg mérsékelt égöv területein a konzerválásra a fagy hatását használták ki a jég felhasználásával, ám a száraz, sivatagos területeken az aszalás, szárítás, illetve a sóval való tartósítás terjedt el.
Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, melyet során a gyümölcsökből elvonásra kerül a víztartalom nagy része. Ez azóta is nagyon népszerű és az aszalható gyümölcsök száma – az eljárás modernizálásával – egyre csak növekszik. Hazánkban jellemzően a szilva, sárgabarack, alma, körte, meggy, de az áfonya is nagyon népszerű aszalt gyümölcs formájában is.
A cukor megjelenésével pedig a befőzések, lekvár főzések kora nyitott meg új lehetőségeket. A zöldségeket savanyítással is tartósították, a húst pedig elsősorban sózással, füstöléssel.
Gomba fagyasztása
A gomba – ahogy számos egyéb zöldség – le is fagyasztható. Figyeljünk arra, hogy mindig csak friss zöldséget vásároljunk. Különösen igaz ez a gombára, de az olyan zöldségekre, mint a zöldbab vagy a spárga is. Ha nem nedvdús, vagy barnás foltok vannak rajta, akkor már ne vegyük meg.
A felesleget tehát bátran fagyasszuk le.
A gomba fagyasztásának lépései:
- a fagyasztáshoz kisebb, sérülésmentes darabokat válasszunk
- majd távolítsuk el a szennyeződéseket és óvatosan alaposan mossuk meg
- daraboljuk fel a későbbi felhasználásnak megfelelően
- adagoljuk őket dobozba vagy zacskóba, zárjuk le és tegyük a mélyhűtőbe
TIPP: Érdemes felcímkézni a dobozokat vagy zacskókat, hogy mihez tettük el és mikor fagyasztottuk le.
Ha szeretnénk, hogy jobban megmaradjon a gomba zamata, akkor blansírozva tegyük el.
A blansírozott gomba fagyasztásának lépései:
- töltsünk vizet egy nagyobb lábosba és forraljuk fel
- adjunk hozzá kevés frissen facsart citrom levét
- közben egy tálba készítsünk elő jeges vizet
- ha felforrt tegyük bele a gombát kb. 3 percig hagyjuk benne majd a jeges vízzel megtöltött tálba szedjük át őket
- hagyjuk benne őket addig, ameddig kihűlnek
- majd egy szűrőkanállal szedjük ki és csepegtessük le
- konyharuha vagy papírtörlő segítségével töröljük szárazra
- tegyük egy tálcára őket egy rétegben és rakjuk be a mélyhűtőbe előfagyasztásra
- ha megdermedtek, akkor tegyük át őket dobozokba vagy zacskókba
TIPP: Pirítva is lefagyaszthatjuk a gombát. Akkor az elkészülését követően hagyjuk kihűlni és csak utána dobozoljuk be őket a megfelelő adagokra méretezve.
A gomba fagyasztva legfeljebb 1 évig tartható el.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gomb%C3%A1k
Vissza a kategória cikkeihez